Vélemények

„Én már kismamaként láttam a babahintát és elhatároztam, hogy a kis Törpikémnek fog hozni a Jézuska egyet :) Nagyon sok jót olvastam erről a hintáról és mivel kisfiam van, a pocak fájástól tartottam - ezért is vettük meg. Nehezen aludt el, mindent bevetettünk. Igaz, én kiságy híve vagyok, meg ne aludjon egész nap a hintában... de megtaláltuk az egyensúlyt, csak akkor használom, ha esti el alvásnál már nem látok más megoldást. Ilyenkor beleteszem elringatom és már alszik is. Amikor felébred, akkor irány a kiságy. Ez így mindenkinek jó : )

Amióta megvan a hintánk, a hasfájása is kimaradt.

Kezdő szülőként sokat segítetett a hinta, mikor újszülött volt a pici és biztos vagyok benne, hogy napi szinten üzembe lesz helyezve nagyobb korában is.”

Horváth Violetta, anyuka


"Annyira fantasztikus a hintaaaaaaaaa!!!! Mindenki imádja! Küldök képet Róla, hogy lásd milyen elégedett! Hálásan köszönjük! "

Rigó Sárosi Zsuzsanna, anyuka


"A hintát egy ismerősöm ajánlotta, ő is Tőletek vásárolta. Amiatt kerestünk hintát, mert a hordozóban hintáztatást már nem bírtam, bár jó kis edzés lett volna biztosan a továbbiakban :-) Szóval azért kerestünk hintát, mert ez megnyugtatta a kislányunk. Remekül bevált, nagyon szeretjük."

Csőke-Gulya Krisztina, anyuka


"Igazából egy barátnőm ajánlotta a hintát. Az Ő barátnője kisfiának van ilyen hintája és nagyon szereti. Mivel 2 gyerkőcünk van, karácsonyra rendelek egy másikat is Ikreset nem akartam, mert nem tudtam, hogy fog -e tetszeni Nekik. De nagyon tetszik. Szeretnek benne hintázni és ami a legjobb, Nekem nagy segítség! Rájuk pedig jó hatással van Mindenkinek ajánlom!"

Székesi Beáta, anyuka


A babahintát már másnap megkaptuk nagyon örültünk neki, 2 hónapos kisfiam nagyon imádja órákat képes benne el lenni :) ha kiveszem, de még maradni szeretne akkor sír és vissza kell tennem :) Ti tűntetek a legmegfelelőbbnek árban is meg nagyon tetszett, hogy fejlesztő füzet is jár a hintához! Azért akartunk ilyen hintát a kicsimnek, mert nem tartotta úgy a buksiját mint már kellene, de már 1 hét után javult és a kis kezét sem tartja azóta ökölbe!
Szóval imádjuk nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen gyorsan leszállítottátok!

Vincze Viktória, anyuka


"A bébihinta fejleszt, szórakoztat és el is ringat, ezért nagyon hatékony fejlesztő eszköz. Ez a babahinta a megállás-újralendülés mozzanatát kiválóan stimulálja.
A gravitáció törvénye következtében fellendülés után mindig lefékez, majd újra indul, ezt a mozgássort a hintán ülve megérzi a gyerek és lassan alkalmazni is képes.
Minél több mozgásmegállító funkció alakul ki annál koordináltabb maga a mozgás is, az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes."


A hinta a várakozásaimnak teljesen megfelelt, nagyon tetszik, és irtózatosan sajnálom, hogy nem hamarabb találtam Rátok, kb. 10 éve. Ajánlom a szülőknek, hogy újszülött kortól, de minél korábban kezdjék el használni a babahintát, mert nálunk a 10 hónapos fiamnak idő kell, míg hozzászokik. Mindent köszönök, nagyon kedves vagy, hogy így törődsz a termékek (s tulajaik) utóéletével is...:)

Tarjányi Klára, anyuka


"Több ismerősünknél is láttam már  babahintát és mindenki nagyon elégedett volt vele, a gyerekek szerették. Gyógypedagógusként tisztában vagyok vele, hogy a hinta ringatózó rugózó mozgása milyen jótékony hatással van az idegrendszer fejlődésére. Nem is csak ezért kerestem hintát, hanem hogy jókat alhasson benne a kislányom és nagyokat játsszon benne. Titeket választottalak a bababarát anyagok, a visszajelzések és a színválaszték miatt! Még szokjuk a nagyobb kilengéseket, de 5 perc után olyan édesen alszik, én pedig nyugodtan végzem a dolgomat! Köszönjük!"

Lőrik Amália, anyuka


Megkaptuk a csomagot és mint egy kisgyerek karácsonykor, már bontottam is ki! Ha kisfiamnak csak fele akkora öröme lesz benne, mint amit én éreztem, mikor megláttam és összeraktuk, akkor már megérte!
Csodálatosan szép a bébihinta színe, nagyon tetszik és hiszem, hogy több szempontból is nagyon hasznos darab lesz!
Még egyszer köszönjük! Szívesen foglak Benneteket ajánlani ismerőseimnek!
Jó egészséget kívánok további munkátokhoz!

Annusné Viki, kismama


"A test teljes koordinációs összehangolódása a biztos egyensúlyozás képességét eredményezi. Ennek következtében alakulnak ki a precízebb izommozgások, azaz a finommotorika.
Ez pedig az írástanulás egyik elengedhetetlen feltétele. Tehát a finommotoros képességet az egyensúlyozó folyamatok előzik meg."


"Nagyon szeretjük a hintát, most is épp szundikál benne a kisfiunk, ezért tudok levelezni. Pont ilyen hintát kerestem, de igazából nem volt megoldásra váró problémánk, csak úgy gondoltam, kicsi fiunk élvezné nagyon és így is lett. Ami nagyon tetszett az oldaladon és a kínálatodban az, hogy árad belőle az igényesség és a hitelesség, nekem ez a kettő volt fontos. A hintától csupán annyit várok, hogy 6 hónapos kisfiunk örömére legyen és ezt a küldetését maximálisan teljesíti is!"

Fibiné Babos Barbara, anyuka


"A bébihinta fejleszti az egyensúlyérzéket, erősíti az izmokat, segít a testrészek irányításának megtanulásában, fejleszti a térben való tájékozódást, fejleszti a mozgáskoordinációt, segít a mozgások indításának és megállításának megtanulásához, levezeti a kicsik felesleges energiáját"

Salamon Kinga és Balló Mónika
Gyógytornászok



Kisfiammal gyógytornára járunk, mert kicsit feszes. A fejlesztőházban ajánlotta a gyógytornász a babahintát – azt mondták, a mozgásfejlődésben segíthet. Keresgéltünk és férjemmel együtt Titeket választottunk, mert szimpatikusak voltak a hintáitok és tőletek érte meg leginkább rendelni. Megéri az árát, mert egy pillanatra nem lehet magára hagyni a földön és tudom, hogy ebben elvan egy darabig. Szeret benne lenni és már alszik is a hintában. Nagyon elégedettek vagyunk és nagyon szép a hinta is!

Linda, anyuka


"A Beto hinta segíti a vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer dinamikus fejlődését, a központi idegrendszer érési folyamatait, a térérzékelés fejlesztését, a nyugtalan, nehezen elalvó csecsemőket megnyugtatja, lazítja, szórakoztató, vidám játék."


"Kifejezetten ajánlom a Beto hintát koraszülött babáknak, császármetszéssel világra jött babák részére, terhességi komplikációk miatti fekvés után született babák számára, de MINDEN CSECSEMŐ ÉS KISBABA SZÁMÁRA."

Zakariás Éva
Gyógytornász, Csíkszereda

 


 "Nagyon szeretjük a bébihintát! Amióta megvettük, minden nap használjuk, nagy segítség nekem, hogy takarításnál és egyéb teendőnél nyugodtan elvan benne! Sajnos beteg is volt azóta és csak a babahintában tudott megnyugodni. Még egyszer köszönöm a kedvességed és a segítséget!  A Pici nagyon szereti és ha bárki bizonytalan a vásárlással kapcsolatban, mondhatod, hogy én is nagyon nagyon szeretem!"

                                                       Kis Virág,
budapesti anyuka


"Sok anyuka keres olyan eszközt, ami segít a babák korai mozgásfejlesztésében. Egy kétségbeesett anyuka néha egészen extrém vagy drága módszert is képes beszerezni és alkalmazni, ami teljesen érthető.
Léteznek azonban olyan egyszerű, ősi, jól bevált módszerek is, amik nem csak fejlesztik a babákat, hanem még élménnyel teli játékot is jelentenek a számukra. Ilyen fejlesztő játék a babahinta is, ami mindamellett, hogy jótékony hatással van a babák mozgásfejlődésére, megunhatatlan móka, felfedezés és örömteli játék forrása is."

Kovács Andrea
gyermekgyógytornász, Mackórendelő, Budapest


Kisfiúnk nagyon szereti a BETO hintát, sokat alszik és pihen is benne. Volt olyan, hogy felébredt, nyűgös volt, és beraktuk a hintába és visszaaludt.
Köszönjük: Ilona, Levibaba.

Elekes Ilona, pécsi anyuka


Egy szülő legnagyobb öröme, ha gyerekét mosolyogni látja! Köszönjük BETO hinta!

Feldider Beáta, budapesti anyuka


Köszönjük szépen a hintát, megérkezett. Zoé már használja és nagyon szereti! Jókat alszik benne.

Máté Csilla, ócsai anyuka


A babahintát nagyon szereti a kislányom, már az első pillanattól kezdve. Nagyokat szoktunk játszani és élvezi a hintázást is benne, jókat szokott aludni is benne. Nagyon örülök, hogy megvettem neki a BETO hintát, hisz az egyik kedvence :)
 
Köszönöm :)

Domonkos Andrea, anyuka



„Köszönjük szépen a babahintát, megkaptuk, már fel is szereltük! Boldogan használja a 4 hónapos kis lányunk. Külön öröm, hogy a két nagyobb fiú tesó imádja ringatni, hintáztatni benne a picit. Előbb kellett volna elhatároznunk magunkat, de sebaj, a lényeg, hogy most már itt van, és adja a jó Isten, hogy még legalább egy tesót kiszolgáljon a jövőben is!”

Nagy Rita Mária, veresegyházi anyuka


„Babahintát azért kerestem, mert amikor még nem volt gyermekem, már akkor eldöntöttem, hogy ha egyszer lesz, biztosan fogom hintáztatni, amilyen korán csak lehet. Tudom, hogy a hintázás milyen jó hatással van a gyerekek fejlődésére. A BETO babahinta csecsemőkortól használható, ráadásul nagyon szép, ezért választottalak titeket.
Szerencsére nincs semmiféle probléma, ami miatt hintáztatni kellene, egyszerűen csak a hintázást szeretném megszerettetni a babámmal. Eddig úgy tűnik sikerült! : ) Még egyszer mindent köszönök nektek!”
 

Pataki Huszár Rita, anyuka


 

"Már olyan távolinak tűnik az idő, amikor felvettem veletek a kapcsolatot hinta vásárlás ügyében! Kislányunk 7 hónapos és az első pillanattól a mai napig imádja a hintát! Még egyszer köszönjük nektek!
Mellékeltem egy ma délutáni fotót, amikor Noémi a nagy hintázás közben egyszer csak elaludt. Anyai szívemnek olyan csodás látni a békésen szunyókáló gyermekemet! Köszönöm!"

Végh Anett, anyuka

 


"Gyógytornász vagyok és tudom, hogy a hinta milyen hasznos és fejlesztő a gyermekekre nézve. Én nem problémára kerestem megoldást, csak a kicsi lányomnak akartam örömet szerezni és játékosan fejleszteni. De mivel még csak 5 és fél hónapos és nem ül biztosan, így olyan megoldást kerestem, amiben a baba fekhet is és amikor nagyobb lesz, akkor ülni is tud benne.Gondoltam, ha már költünk rá, akkor olyan hintát szeretnénk, amit sokáig ki lehet használni.

Hogy találtam rátok? A barátnőm konduktor és tőle kértem segítséget, hogy Ő mit ajánl. És Ő a Beto hintára esküszik Így megkerestem a neten és végül azért döntöttem a hinta mellett, mert nagyon jó eredményei vannak a korai fejlesztésben és 0-3 éves korig használható. Szóval minden megvan benne, amit elvárok egy hintától. Így megrendeltem. A pici lányom imádja. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséged!"

Gréti, anyuka

 


 

"Ajándéknak szánom a bordó színű bébihintát. Nem tudtam megállni...A csomagot rögtön a futár távozása után kibontottam, és sokáig gyönyörködtem. Nagyon szép, igényes termék, klassz textilzsákban. Remélem a babának és anyukájának is nagy örömet fog szerezni ez a hinta!"

Göcző Ágnes


 

Kisfiamnak 4 hónaposan még kicsit erősebb volt a nyaki tónusos reflexe, mint más gyereknek, ezért elküldtek gyerek neurológushoz és gyógytornászhoz is, de semmilyen különleges gyakorlatot nem mutattak (hasaltassuk, hogy erősödjön; ösztönözzük a forgásra és tartsunk ellen a lábának, hogy tanuljon meg kúszni). Mi csináltuk is a gyakorlatokat, de nem sok változást észleltünk, viszont a hinta használat után két héttel (napi 2x gyakoroltuk a fejlesztő füzet gyakorlatait) magától elkezdett kúszni, négykézlábra állni, és már ölben is teljesen stabil, mert eddig hátravágta magát!

Mi nagyon meg vagyunk elégedve! Köszönjük

Balogh Adrien, anyuka


"Amellett, hogy egy gyönyörű baba édesanyja vagyok, fejlesztő-pedagógusként, szakmai szemmel is figyelgetem Őt. Tisztában vagyok azzal, hogy a gyermekeknek milyen fontos a képességeik csiszolgatása. Ehhez kerestem még játékokat, hasznos kiegészítőket a már meglévők mellé. Korai fejlesztés jelentőségére nagy hangsúlyt kellene fektetni minden szülőnek, erre nagyon jó megoldást jelentenek az ecobaby hintái, mert Jótékony hatással vannak az egyensúlyi rendszerükre. Több hasznos reflex meglétét tudtam megfigyelni hintáztatás közben. Persze az örömszerzés volt a cél elsősorban. Édesapa pedig örömmel simogatja a Fiacskája hátát a kialakításának köszönhetően. Külön előnye ennek a hintának, hogy már újszülött kortól is biztonságosan használható."

Sovák Nikolett, édesanya


 Ez a Te véleményed helye! Írd meg Te is véleményed és segíts nekünk abban, hogy minél több babához eljuthassunk!


 

blog comments powered by Disqus
Na začiatok stránky